Peresztegi Ágnes a Borsodi új marketing igazgatója

Budapest, 2016. október 6. – A Borsodi Sörgyár bejelentette, hogy október 3-tól Peresztegi Ágnes tölti be a vállalat marketing igazgatói posztját. A szakember feladata a Borsodi brand és a sörgyár által gyártott és fogalmazott a prémium és egyéb márkák marketingtevékenységének irányítása lesz.

Mielőtt csatlakozott volna a Borsodi Sörgyárhoz, Peresztegi Ágnes szenior marketingmenedzserként dolgozott a Vodafone Magyarországnál, azt megelőzően pedig olyan márkák hazai képviseleténél szerzett tapasztalatot márkamenedzserként FMCG területen mint a Heineken, a Mars vagy az Unilever.

„Munkám során mindig arra törekedtem, hogy élményt adjak át a fogyasztóknak, és a Borsodinál is ezt a szemléletet szeretném továbbvinni. Számos erős márka van a sörgyár kínálatában, és a jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy mi jussunk először a sörkedvelők eszébe, ha egy igazán különleges sörélményre vágynak ” – mondta az új marketingigazgató a kinevezés kapcsán.

Peresztegi Ágnes a Budapesti Gazdagági Egyetemen szerezte első diplomáját nemzetközi menedzsment szakon. Ezt követően Corvinus Egyetemen hallgatott szociológiát és közgazdaságtant, 2016 júliusában pedig sikeresen elvégezte a CEU egy éves MBA képzését.

Üdvözöljük a Borsodi Sörgyár Kft. vállalati weboldalán

Az oldal megtekintése
18 éven aluliak számára tilos

Kérjük, adja meg születési dátumát.


Év
Nap