![](/images/1-610ba08faff60983525108.jpg)
Az első sikerektől napjainkig
1900's
Skip 1900’s![1970-es évek](/images/1231dsa-611e47ebb2a28786702904.png)
Az 1960-as évek végén honfitársaink egyre több sörrel oltották szomjukat, a megnövekedett igényt a hazai sörgyárak viszont már nem tudták kezelni. Ezért 1973-ban megkezdte működését egy új sörgyár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcs község határában. Így indult hódító útjára a Borsodi.
A Borsodi országos népszerűsége megállíthatatlanul ívelt felfelé, így néhány évvel a termelés megkezdése után már jelentősen növelni kellett a termelőkapacitást. Kezdetben a vállalatnak csak két márkája volt, a Borsodi Világos és a Kinizsi, azonban a fogyasztói igények növekedésével együtt szükségessé vált a fokozatos termékfejlesztés.
![1980-as évek](/images/80s-611e4cabcc11d206538202.jpg)
Az ekkora már önálló vállalattá alakult Borsodi Sörgyár termékeire a minőségfejlesztés eredményeként a határainkon túl is felfigyeltek: a müncheni Spaten Sörgyár például kizárólagos magyarországi termelőjévé és forgalmazójává választotta a Borsodit. 1987-ben Magyarországon elsőként a Borsodi dobta piacra az újdonságnak számító alkoholmentes sört, a Borsodi Pólót, valamint az 50 literes hordós kiszerelésű sört.
![1990-es évek](/images/1996-610b7bb21cce2660769319.jpg)
A vállalat 1990-ben részvénytársasággá alakult, majd egy évvel később privatizálták, így Európa egyik vezető söripari vállalkozása, a belga Interbrew tulajdona lett. Az új tulajdonosok révén a Borsodi magyarországi termékpalettája rengeteg új termékkel bővült; ide tartozik a Spaten Premium Lager, a Holsten, a Borsodi barna sör, a Borsodi világos sör fémdobozos kiszerelésben, a Rolling Rock vagy a Stella Artois is. 1996-ban a Borsodi Sörgyár Rt. – a magyar söripari vállalatok közül elsőként – megszerezte az ISO 9001 nemzetközi minőségbiztosítási tanúsítványt.
2000's
Skip 2000’s![2002](/images/00s-611e4d5a867f8224902134.jpg)
A Borsodi Sörgyár a XXI. századba lépve is folytatta fejlesztéseit, elég csak az 1 literes Nagy Testvérre vagy az alkoholmentes Stella Artois-ra gondolnunk.
![2003](/images/2003-610b7bb2198f2583983333.jpg)
A 30. születésnap is számos meglepetéssel szolgált – a könnyen fogyasztható Borostyán sörkülönlegesség, a Borsodi limitált szériája és Európa legnagyobb silófestése tette emlékezetessé.
![2004](/images/2004-610b7bb21c901520264767.jpg)
Ebben az évben jelent meg a hazai piacon egy új műanyag palack, amely a speciális Q-pack technológiának köszönhetően képes a sör élvezeti értékének, minőségi követelményeinek megfelelő, mégis könnyű kényelmi csomagolást biztosítani.
![2005](/images/2005-610b7bb218aaa977566405.jpg)
Márciusban került átadásra egy új sörfőző ház, amely megnövelt kapacitásával kiváltotta a korábbi sörfőző házat. A régi főzőház azóta látogatóközpontként működik.
![2006](/images/2006-610b7bb21d11e653840428.jpg)
Használatba kerül a környezettudatos működés érdekében tett erőfeszítések egyik legnagyobbika, az új szennyvíztisztító, ami a bioenergia felhasználását is lehetővé teszi a sörgyártás folyamatában.
![2008](/images/2008-610b7bb21a7b2065462798.jpg)
Az Interbrew és az Ambev egyesülésével megszületett az Inbev, amely fuzionált az amerikai piac egyik meghatározó szereplőjével, az Anheuser-Busch sörgyárral. Az így létrejött AB-Inbev immár a világ 5 legnagyobb FMCG cégének egyike.
![2009](/images/2009-610b7bb219161522984808.jpg)
A CVC Capital Partners megvásárolta az AB InBev közép- és kelet-európai vállalatait. Az így létrejött vállalatcsoport ezután StarBev néven működött, és magába foglalta a Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Montenegróban, Romániában, Szerbiában, Boszniában és Szlovákiában található sörgyárakat.
2010's
![2011](/images/2012-610b7bb21de96817974863.jpg)
A Borsodi Sörgyár bevezette a hazai piacra az első ízesített söröket, a Borsodi Friss termékcsaládot. A kategóriateremtő Borsodi Friss több ízben, illetve hozzáadott cukor nélkül is elérhető a fogyasztók számára.
![2012](/images/mcbc-old-logo-611e4a0fd2148186430375.jpg)
Jelentős csomagolásfejlesztésre került sor a frissen átadott gyártósor új lehetőségeinek köszönhetően. Szintén 2012-ben a Molson Coors sörgyártó lezárta a StarBev csoport felvásárlását. A vállaltcsoport ma Molson Coors Europe néven működik.
![2013](/images/2014-610b7bb21c2e5961759006.jpg)
A Borsodi új ízekkel frissítette ízesített söreinek választékát, valamint megkezdte a Borsodi Super Dry gyártását és értékesítését a magyar piacon.
![2014](/images/2016-610b7bb21da84595300393.jpg)
A Borsodi újabb innovációt vezetett be a dobozos söreinél – a nyitáshoz használt új Open air technológiával a sör simábban kiönthető és könnyebben kortyolható. Ebben az évben további ízek jelentek meg a Borsodi Friss termékcsaládban, valamint a ciderrajongók nagy örömére a Carling British Cider is kapható lett a hazai boltokban, különböző ízekben.
![2016](/images/2016-6124b3b905e7a594479978.jpg)
A korábbi barna Borsodi palack helyébe egy formatervezett, modern, a nyakánál szélesedő zöld üveg lépett, amelyre dombornyomással felkerült a mára ikonikussá vált „Az élet habos oldala” szlogen is. Ugyanebben az évben a Molson Coors megszerezte az SABMillertől a MillerCoors vegyesvállalatban meglévő részesedését, és ezzel a világ harmadik legnagyobb sörgyártójává vált.
![2017](/images/2017-6124b3c0529a6142162159.jpg)
A Borsodi piacra dob két újdonságot, a Borsodi Tüzest és a Borsodi Jegest.
![2018](/images/2018-611cb735e0911272823764.png)
A Borsodi 45. évfordulója alkalmából Németh András sörfőzőmester megalkotta a Borsodi Mestert, amely egy tradicionális sörfőzési eljárással, kétféle maláta és kétféle komló felhasználásával készülő, testes, 5%-os alkoholtartalmú minőségi világos sör.
Ebben az évben veszi kezdetét egy 12 millió eurós kapacitásbővítés és technológiafejlesztés, amelynek következményeként a Borsodi Sörgyár a cégcsoport egyik regionális központjává válik. Az anyacég ezentúl innen látja el a cseh és a horvát piacot a választékába tartozó egyes nemzetközi márkák dobozos változatával.
![2019](/images/mg-9291-611cb8a518b53777741798.png)
Mind a Borsodi márka, mind a vállalati arculatának megújításával indítja az évet a vállalat. Ebben az évben kiadja az első fenntarthatósági jelentését is.
![2020](/images/2020-6124b3cbd0cb3964329859.jpg)
A Borsodi útjára indítja új termékportfóliójának két tagját, a Borsodi Hoppyt, valamint a Borsodi IPA-t, valamint ugyanebben az évben megújítja a Borsodi Friss termékcsalád csomagolását, és bevezeti az első 0,0%-os alkoholmentes termékét málna-áfonya ízben. Ugyanebben az évben sikeresen befejezte a 2018-ban megkezdett beruházását.
![2021](/images/dc3-6213a0f234428998298325.jpg)
A Borsodi tovább bővíti a 2020-ban útjára indított portfólióját és bevezeti a Borsodi Gyömbér Ale-t, valamint a Borsodi Meggy Ale-t, illetve időszakosan a Borsodi Tropical Ale-t. Mindemellett bővíti a Borsodi Friss termékcsaládot a 0,0%-os alkoholmentes körte-alma ízzel. Ebben az évben a Borsodi sörön túli piacokra lép és bevezeti a Wai Moment hard seltzert, amely egy szénsavas víz alapú, természetes gyümölcsaromával ízesített, dobozonként legfeljebb 99 kcalt tartalmazó italkülönlegességet.
![2022](/images/kep1-666ffc965d438023947473.png)
A Borsodi 2022-ben még kiegyensúlyozottabbá varázsolta sörének jellegzetesen karakteres, kesernyés ízét az új, tisztán árpamalátából, komlóból és vízből főzött receptjével. Ebben az évben izgalmas nyárias ízek is a piacra kerültek alacsony kalóriatartalommal a Borsodi Friss termékei között, például a görögdinnye-eper és ananász-lime párosítása. Mindemellett a vállalat tovább korszerűsítette működését: a bőcsi sörgyárat új logisztikai csarnokkal bővítette, amely az egyes folyamatok optimalizálására ad lehetőséget.
![2023](/images/a90a3352-666ffbabba2d8270347727.jpg)
El is telt öt évtized - 50 éve gördült le az első üveg Borsodi Világos, az akkor átadott új, bőcsi sörgyár gyártószalagjáról. Így a 2023-as év az ünneplésről szólt, de nem maradtak el a Borsodi fenntarthatóságra való törekvései sem. A sörgyár területén nagy teljesítményű napelemes kiserőművet létesített annak érdekében, hogy a bőcsi üzem éves villamosenergia igényének az 5 százalékát a napelemes energia fedezze.