Extrakomlós újdonság a Borsoditól
2020. március 19

Extrakomlós újdonság a Borsoditól

Idén a Borsodi Sörgyár egy igazán új termékkel szerette volna megörvendeztetni a hazai sörkedvelőket, az eredmény pedig még talán a sörfőző mestereket is meglepte. Ez az izgalmas ízvilágú, de mégis könnyen fogyasztható sör, ami minden alkalomhoz jól passzol, nem más, mint a március végétől országszerte kapható, új Borsodi Hoppy.

A Borsodi Sörgyár márciustól elérhető termékújdonsága, a Borsodi Hoppy az úgynevezett hoplagerek közé tartozik. Vagyis olyan világos sör, ami bátrabb komlóhasználatával nemcsak keserűséget, hanem aromákat is visz a sörbe. Különleges kombinációja a könnyen fogyasztható üde lager és az erősebben komlózott felső erjesztésű söröknek. 

Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője az újdonságról elmondta: 

„Rendkívül büszkék vagyunk a Borsodi Hoppy-ra, ezzel az új sörünkkel egy új időszak veszi kezdetét a Borsodi Sörgyár életében. Az elmúlt két évben elsősorban a gyárunk fejlesztésére, a logisztikai rendszerünk megújítására és a kereskedelmi partnereinkkel folytatott közös munkára koncentráltunk. Ennek eredményeként pedig jelentősen növeltük gyárunk kapacitását és tavaly egy stagnáló piacon sikerült növekednünk. Egyszóval leraktuk az alapokat. Most erre a sikerre építkezve elérkezett az idő, hogy meglepjük a hazai sörkedvelőket egy különleges, mégis könnyen fogyasztható minden alkalomhoz illő sörrel.”

A Borsodi Sörgyár számára mindig is fontos volt, hogy hogy termékfejlesztései során a fogyasztói igények, és a vállalat hagyományos értékei mellett a hazai sörkultúra fejlesztését és a magas minőségű sörgyártást is szem előtt tartsa. A Borsodi Hoppy egy olyan sör, ami megfelel ezen szempontoknak. Hiszen a boltokban március végétől elérhető, könnyen fogyasztható, felfrissítően citrusos és komlósan kesernyés sör egy olyan különleges hopláger, amit a hazai fogyasztók az utóbbi években egyre inkább keresnek. A Borsodi Sörgyár ezt az igényt szeretné kiszolgálni új portfoliójával, melynek a Borsodi Hoppy az első tagja.