2018. május 3

Új kreatív és BTL ügynökséget választott a Borsodi Sörgyár

Több hónapos és több körös kiválasztási folyamatot követően megtalálta új kreatív, illetve BTL ügynökségi partnerét a Borsodi Sörgyár. Az idei nyári szezonban már a MITO, valamint a Roxer támogatja a negyvenöt éves sörgyár marketingkommunikációját.

A tavasz a megújulásról szól a Borsodi Sörgyárnál, melynek jegyében két új ügynökséggel vágnak neki a következő időszaknak. A vállalat és márkáinak kreatív fejlesztéssel és márkastratégiával kapcsolatos feladataiért lead ügynökségként a MITO, míg a BTL kommunikáció területéért a Roxer lesz felelős. Az új ügynökségi struktúra kialakításánál a Borsodi Sörgyár Kft. számára az elsődleges szempont a kommunikációs folyamatok hatékonyságának növelése volt.

Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezető igazgatója a váltás kapcsán elmondta: „Számos remek kampány van a hátunk mögött, azonban ahogyan minden más területen, így a sörpiacon is szükség van néha a friss szemléletre, az újításra.  A tenderfolyamat során nagyszerű megoldásokat láthattunk a Roxer és a MITO részéről egyaránt, így reményeink szerint az új ügynökségeinkkel elindult közös munka hatékonyan fogja tudni támogatni a kommunikációs céljaink elérését, további sikerekhez fogja tudni hozzásegíteni a Borsodi márkát.

Az új BTL ügynökség, és ezáltal többek között a vállalat márkáinak rendezvényeiért, szponzorációk aktiválásáért felelős Roxer életében újdonságnak számít a Borsodi Sörgyárral megkezdett közös munka, hiszen első alkalommal dolgoznak sörmárkának.

 „Közel 30 éve működő ügynökségünk megint valami olyan, új dolgot tudott elérni, melyre hosszú történelme során eddig nem volt példa: nem volt még sörpiaci ügyfelünk. Végig bíztam a sikerünkben, mert tudtam, hogy megvan a csapatomban az a szaktudás és tapasztalat, ami ehhez kell. Jó hangulatú munka volt, az ajánlatunk fejlesztése során végig érezhető volt a lelkesedés, és büszke vagyok rá, hogy sikerült élnünk a lehetőséggel. Elsősorban a csapatnak szeretnék ez úton, nyilvánosan is köszönetet mondani, és persze a Borsodinak, hogy bizalmat szavaztak nekünk. Igyekszünk rászolgálni és örömmel várjuk a közös munkát!” –mondta el Rókusfalvy Gábor, a Roxer Kommunikációs Ügynökség tulajdonos-ügyvezetője.

A kreatív feladatokért, a márkastratégiáért és pozícionálásértfelelős új lead ügynökség, a MITO több év szünet után dolgozik együtt újra sörmárkával. A most kezdődő együttműködés kapcsán Marosi Gergő, a MITO kreatív igazgatója elmondta: „Nagyon örülünk, hogy újra sörmárkának, sőt sörmárkáknak dolgozhatunk. Külön öröm, hogy lead ügynökségként, olyan dolgokra is lesz rálátásunk, és olyan dolgokban is tudjuk majd segíteni a marketing csapatot, amik kevés ügynökségnek adatnak meg. Nagyon reméljük, hogy mind a márkastratégiák, mind az innovációk, mind a kreatív fejlesztések területén eredményes és különleges munkákat tudunk majd letenni az asztalra. Mi folyamatosan az élet habos oldalát látjuk az eredményhirdetés óta, és nagyon várjuk az első közös projektet.”

A Borsodi Sörgyár sajtó és vállalati kapcsolati kommunikációjáért továbbra is a Café PR lesz felelős. A megújulás nem csak az ügynökségi kapcsolatok terén nyilvánul meg a Borsodi Sörgyárnál a tavaszi időszakban. Áprilisban mutatták be a cég fennállásának 45. évfordulója alkalmából készült új terméküket, a Borsodi Mestert, valamint hamarosan további, a márkákat és a vállalat életét befolyásoló újításokra számíthatunk a sörpiac meghatározó szereplője részéről.