Szeptemberben ismét fenntarthatósági hónap a Borsodinál, és a sörgyár kiadta a 2021-es fenntarthatósági jelentését
2022. október 14

Szeptemberben ismét fenntarthatósági hónap a Borsodinál, és a sörgyár kiadta a 2021-es fenntarthatósági jelentését

A Borsodi Sörgyár idén is, immár negyedik alkalommal elkészítette fenntarthatósági jelentését, melyben összefoglalta a vállalat gazdasági és környezeti fenntarthatóságért tett erőfeszítéseit a 2021-es évben. A jelentésből kiderül, hogy a vállalat amellett, hogy rendkívüli körülmények mellett is stabilan folytatta működését, növelni tudta munkavállalóinak számát, és továbbra is a tervek szerint halad fenntarthatósági céljainak megvalósításával.

Ahogyan 2019 óta minden évben, úgy a Borsodi Sörgyár idén is közzé tette fenntarthatósági jelentését, amelyből kiderül, hogy vállalat 2021-ben is folytatni tudta a Molson Coors vállalatcsoport világszintű céljaival összhangban megfogalmazott, 2025-ig előre mutató „Our Imprint” stratégiájában foglalt fenntarthatósági célok felé vezető utat.  

Stabilan teljesülő energiacélok

A Borsodi Sörgyár célja, hogy 2025-ig, a 2016-os adatokhoz képest 30 százalékkal csökkentse a fajlagos energiafelhasználását. Ennek érdekében a vállalat folyamatosan fejleszti működésének valamennyi területét, kiemelten a bőcsi üzemében. A tavalyi évben például a Borsodi Sörgyár bővítette tartályainak számát, ezzel növelve a szűrési kapacitást és hatékonyságot, csökkentve a gyártáshoz szükséges energiaigényeket. „Ahogyan a gazdaság szinte valamennyi szereplőjét, úgy minket is számos új kihívással szembesített a tavalyi év. Ilyen körülmények között különösen fontos volt, hogy ne tévesszük szem elől azokat az értékeket, amik sikeressé tesznek minket. Fejlesztéseinkkel, újításainkkal valódi igényeknek feleljünk meg, érdemi támogatást adjunk partnereinknek, és a lehető legjobban szolgáljuk ki a hazai sörkedvelők igényeit, mialatt a környezetünk iránt is felelősen járunk el, és a munkatársainkról is gondoskodunk” – emelte ki a jelentés eredményei kapcsán Besze Ágnes, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója.„Az eredmények pedig igazolják ezen törekvéseinket, hiszen a Borsodi Sörgyár 2021-ben is csökkentette a bőcsi üzem környezeti lábnyomát, megtartva a korábban elért, gyártásból származó zéró hulladékkibocsátást, emellett csökkentve a villamos- és a hőenergia-felhasználást.” – tette hozzá. A Borsodi Sörgyár idén is folytatja fejlesztéseit, egy új logisztikai raktár átadásával, valamint a szűrő üzem modernizálásával.

Egyre többen az élet habos oldalán

A technika mellett azonban a hazai piac egyik legnagyobb sörgyára számára ugyanolyan fontos a kiemelkedő szakemberek kiválasztása és megtartása is.  Zsadányi-Nagy Zsanett, a Borsodi Sörgyár HR Igazgatója ennek kapcsán kiemelte: „Az elmúlt két év bizonytalanságai közepette kiemelten fontos volt számunkra, hogy mind a partnereink, mind a kollégáink számára stabil biztos partnerek lehessünk, hiszen velük közösen vállhatnak céljaink és sikereink igazán fenntarthatóvá. Ezért is tartjuk fontos eredménynek, hogy tavaly ismét sikerült növelni munkavállalóink számát, így 2021. év végén már 444-en dolgoztunk az élet habos oldalán.”

A Borsodi Sörgyár dolgozói idén is visszaadtak a közösségnek

A fenntarthatóság jegyében a Borsodi Sörgyár idén szeptemberben is megrendezte az immáron hagyományosnak számító „Our Imprint” fenntarthatósági hónapot, ahol kiemelt figyelmet szenteltek a felelős alkoholfogyasztásnak és a társadalmi felelősségvállalásnak. Idén szinte minden Borsodi munkavállaló részt vett a Borsodi Sörgyár hagyományos főzőversenyén, ahol amellett, hogy a kollégák összemérték főzőtudásukat, a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közösen 25 önkéntes kolléga 450 adag ételt készített el a Bőcs környéki rászoruló családoknak. Ebben az évben is csatlakozott a sörgyár a Miskolci Mobilitási Hét programjaihoz, melynek keretében a „Hangoljon a biztonságra” napon egy edukációs programmal várta a fogyasztókat: a felnőtt érdeklődők egy kvíz kitöltésével tesztelhették tudásukat az alkohol hatásaival és a felelős fogyasztással kapcsolatosan, valamint egy „részeg” szemüveg segítségével, gokart pályán tapasztalhatták meg, hogyan változik meg a látásuk és a reakcióidejük alkohol fogyasztás esetén. Amellett, hogy a fenntarthatóság témájára fókuszált a vállalat a szeptemberi hónapban, tovább folytatta logisztikai területének fejlesztését. A bőcsi gyárat új logisztikai csarnokkal bővítette. A közel egymilliárd forint értékű beruházás lehetővé teszi a rakodási idő csökkentését, valamint a raktárkapacitás növelését is. Továbbá ezzel párhuzamosan 40 fővel bővítette munkavállalóinak számát.

A vállalat fenntarthatósági törekvéseiről és aktivitásairól további részleteket az érdeklődők megtudhatnak a Borsodi Sörgyár legfrissebb fenntarthatósági jelentéséből, melyet innen tölthetnek le.